Ti hogy vágnátok neki az első párkeresésnek 30asként?

30-as nő vagyok és bár voltak érdeklődők az irányomba azért az évek alatt, de sose jött össze kapcsolat vagy szex, és őszintén ez eddig nem is zavart.

Nem mondom amúgy, hogy nem miattam, egyrészt max átlagos vagyok, így pl az utcán idegenek sose fognak megállítani, hogy számot cserélnének, mert nem tűnök ki az átlagból. Meg van ez a szindróma nálam, hogy jellemzően alig tetszik valaki, és ha tetszik is jellemzően én nem érdeklem őt. Akit meg én érdeklek általában én nem érzek semmit ha oda jutunk, lefagyok, még akkor is ha jó pasi próbálkozik, vagy fiatalabb korban még a pánik is rám jött sokszor ha fizikailag próbálkozott nálam egy pasi.

Nem tudok arról, hogy molesztáltak volna gyerekként, csak a szokásos atrocitások értek, mint minden nőt, mint BKV-n maszturbáló pasik meg taperolások a buszon és ilyenek.

Tavaly volt egy nőgyógyászati műtétem és már gáznak érzem, hogy mindig kérdezi a kontrolloknál a doki, hogy na volt valami? Járok terápiára, sejtem is, hogy lehet rajta vagyok valamennyire az autizmus skálán. Nem vallásos családban nőttem fel, van, hogy maszturbálok, vannak vibrátoraim is, de a libidóm amúgy tényleg alacsony így arra se nagyon van igényem. Csak férfiak iránt volt crushom eddig.

Most feszegetném a határokat, de ha felmegyek egy dating appra az a kis szikkadt méhem még tovább szárad, rosszul vagyok az egésztől és azt se tudom ezt mikor lenne érdemes kirakni.

Mégis szégyellem, és ez nem egy olyan ismerkedési forma, hogy az embernek már van egy kialakult bizalmi kapcsolata a másikkal és nem érzi gáznak ezt megosztani. A baráti körben nem lesz dating pool, a munkahelyemről se keresgélnék szívesen, de a korábbi crushaim onnan voltak.

Valakinek voltak ilyen problémái korábban?