Mi volt a legrosszabb elkészített étel, amit valaha is ettél?

Elsősorban nem általatok készítettre gondolok, hanem amikor azt hiszed, hogy "dejólnézki", és mikor az első falat a szádba kerül, akkor konstatálod, hogy túl sokat szedtél. Ha nincs más, akkor jöhet saját alkotás is.

Vendégségben voltunk kerti partin, így szolgáltak ebéddel a meghívók. Mindenki dicsérte, hogy a nagyi milyen finomat főz mindig. Az ő paprikás csirkéjének nincs párja, igazi, jó kis házi csirkéből. Az túlzott ajnározás aggodalmat kelt bennem, mert - akármilyen is -, jópofát kell vágni, nehogy sértődés legyen.

Szépen megterítve kint a nyitott teraszon, süt a nap, 12 személyes asztal. Tálalva, és akkor kezdődjék a lakoma: Mi hárman - vendégek - szedtünk először, aztán a vendéglátók. Fenntartásokkal eszem idegen helyen, ezért csínján szedek, és nem is kezdek azonnal hozzá, de láttam milyen jóízűen eszi mindenki, mennyire dicsérték, akkor jó étvágyat.

Nem kellett volna hozzá fekete mágia, talán csak 1-2 perc szívmasszázs, és még saját lábán el tudta volna hagyni a teraszt az a néhány csirke, még ha úgy is tűnt, hogy több darabban vannak. A tűzhelyen nem igen volt 2 percnél többet. Még a melegítés is több idő. Ezért nem is volt elég meleg. Amikor meg a vér megcsillant, ahogy villával szedtem darabokra, és az lassan lefojt, sajátos elegyet alkotva a paprikás zafttal a tányérban, kellett küzdeni, hogy lemenjen. Kihívásnak éreztem. Fogyott hozzá a kenyér, hisz a nokedli nem volt elég, nem tudta cseppmentesen zárni, ami ment lefele.

Még épp néztem a tányéromban, hogy azt a néhány falatot, hogyan fogom letuszkolni, mikor megszólalt az unoka - a kis ínyenc -, aki két pofára tömte a minimum 3 Michelin-csillagos konyhatündér mesterművét:

- "Nagyi! Ha a világ combból volna, már nem is volna" - hahahhaha.

Nekem meg forgott az agyamban, hogy "Uram irgalmazz! Nekik ez ízlik?", miközben próbálom nulla rágással, mint egy kapszulát letolni a torkomon.

Az esemény után a többieket kérdeztem, hogy mondjátok: "Ha a világ combból volna, már nem is volna?"

Mint mondták, ilyen szart még életükben nem ettek. Egyikük még egy kis csirketollat is talált, ott úszott a zaftban, és miután kihúzta a tányér szélére, a szellő még meg is remegtette néha. A nagyi biztos elnézte, hogy a mirelit csirke és a falusi csirke főzési tartománya nem egészen ugyanannyi, de ez még annak is kevés lett volna. Fenomenális volt. Hónapokig tartott, mire rá tudtam magam venni, hogy paprikás csirkét egyek megint.

Azóta is felemlegetjük a kis gourmet szavait, akkora élménysokk volt, pedig volt vagy 30 éve.

Nektek milyen különleges étkezési élményben volt részetek?